Társadalmunkban az utóbbi években egy nagyon örömteli változás következett be a szüléslevezetések terén. Egyre nagyobb hangsúlyt kap, hogy a születendő baba a lehető leghangulatosabb, legbékésebb környezetbe érkezzen meg, és a szülést átélő édesanya végig a folyamat során a lehető legnyugodtabb, legkiegyensúlyozottabb maradhasson. Így tudja ugyanis a testét teljesen ellazítani és elengedni – ami előfeltétele annak, hogy a lehető legkevesebb fájdalmat élje meg szülése során. Ezzel jobban ura tud maradni a testében történő folyamatoknak, kontrollálni tudja fájdalmait a megfelelő szabadon választott pozíciókkal, melyekre vannak technikák, de alkalmazásuk mégis mindig egyedi.
A szülés óráit szerető hozzátartozókkal, hangulatos környezettel, érzékeket megnyugtató zenékkel, illatokkal segítik. Mindez egy tisztelettel, örömmel és meghatódottsággal teljes megéléssé varázsolja a szülést mind az anya, mind a hozzátartozók számára, a babának pedig segít a születés traumáját csökkenteni. Visszajelzések alapján jóval kiegyensúlyozottabbak azok a babák, akik ilyen körülmények között születtek. Meg lehet teremteni a megfelelő körülményeket intézményi kereteken belül is, erre már nagyon szép példákat látunk szülészeteken és szülőotthonokban is, de a születés ideális helyszíne természetesen a születő baba leendő otthona, ha a szülést megfelelően képzett szakemberek is kísérik.
A sokszor két kapuként aposztrofált, az életünk kereteit alkotó történések, a születés, mint életkezdet és a halál, mint életvég közötti párhuzammal általában mindenki tisztában van, de a részletekkel manapság kevesen foglalkoznak. Mi úgy gondoljunk, hogy a haldoklás folyamata erősen hasonlít a születésére, csak a haldoklásnál a lélek válik el a testtől és a személyiségtől, nem pedig a baba az édesanyától. Mindkettő elkerülhetetlenül hordoz fájdalmas elemeket minden benne résztvevő számára, de csakúgy, mint a születésnél, a halálnál is nagyon fontos, hogy milyen lelkiállapotban, megbékéltségben, mennyire harmonikus környezetben történik meg az eltávozás.
A halál utáni lét sok hitvilág szerint hasonlít az álomállapothoz. Mivel nincs bizonyítékunk, válaszunk arra a kérdésre, hogy ez tényleg így van-e, ezért a mi szabad akaratunk döntése, hogy hiszünk-e abban, hogy a testből való kilépés után egy álomszerű, képzeteket megjelenítő világban találjuk-e magunkat, avagy hitünk és elképzelésünk szerint másképp folytatódik tovább a túlvilágon (vagy másvilágokban) az életünk. Amennyiben viszont maradunk annál a ténynél, hogy nem tudhatjuk biztosan mi vár ránk a másik oldalon, érdemes minden eshetőséget számba vennünk.
A halál, mint „hosszú álom” elképzelésénél gondoljunk vissza egy egyszerű hétköznapunkra, alváshoz készülődésünkre és tegyük fel magunknak a kérdést: milyen lesz az alvásunk és ezen alvás közben milyen álomképekkel találkozunk egy nyugodt, kiegyensúlyozott, boldog nap után és milyenekkel egy stresszes, frusztrációkkal, félelmekkel terhelt nap végén? Melyik lelkiállapotban történő elalvás során találkozunk nagyobb eséllyel rémálmokkal? Tapasztalataink szerint, ahogy az életkezdetnél, úgy az életvégnél is csökkenteni tudjuk a fizikai fájdalmakat a lelki megbékélés eszközeivel – az elengedéssel és az elfogadással -, emellett csökkenteni tudjuk a kiszolgáltatottságot a megfelelő tudatosságra való törekvéssel. Fontosnak tartjuk minél szélesebb körben tudatosítani, hogy amíg a szülésnél az anya legfőbb feladata, hogy átadja a testét a folyamatnak, az irányítást pedig átengedje a babának, úgy a haldoklásnál is a két legfontosabb állapot a megengedés és a nyugodt ellazulás. És igen, lehet a haldoklásban is félelemmentes kíváncsiság és várakozás ugyanúgy, mint a születésnél, hisz a legtöbb hitrendszer abban megegyezik, hogy másfajta ugyan, de van élet a halál kapujának átlépése után is.